fbpx

Nyári hűsítők

Fel a kezeket! Ki az, aki ebben a nagy nyári melegben vágyik egy hűsítő szobára esetleg egy csobbanásra a környező tóban vagy medencében?

Húúúúú de sokan vagytok! 😀

Pácienseim sokszor kérdezik, hogy ebben a nagy nyári melegben mit lehet enni/inni ami könnyű és mégis frissítő. Ezért most megosztok veletek néhány ötletet, amellyel könnyen lehűthetitek magatokat.

  • Dinnye / sárgadinnye

Talán nem is olyan meglepő, hogy az első helyen említem a dinnyét. A görögdinnye 90%-a víz, mely igazán üdítő pláne akkor, ha fogyasztás előtt kicsit lehűtjük a hűtőben. Készíthetünk belőle salátát más gyümölcsökkel keverve, de turmixként is megállja a helyét, jégkockával kiegészítve. Felszeletelve hűtőtáskába vagy kis edénybe csomagolva akár a vízpartra is magunkkal vihetjük. Biztosan mindenkinek jót fog tenni, egy hatalmas pancsolás után.

  • Citrusfélék

Én nyáron a nagy melegben általában citromos vizet iszok, mert úgy érzem, sokkal jobban oltja a szomjam, mintha csak sima vizet innék. Idősebb embereknél is igazán jól jöhet – akik esetleg nem kívánják a natúr vizet – ráadásul sav tartalmának köszönhetően fokozza az étvágyat, ami a nagy melegben még inkább lecsökken az idősebbeknél.

Citrom, vagy a lime frissítő: tegyünk egy 1,5 literes vízzel telt kancsóba 1 egész bio citromot / lime-ot (vagy amelyen feltüntették, hogy a héja emberi fogyasztásra alkalmas!) nagyobb darabokra vágva, picit áztassuk bele és már fogyaszthatjuk is. De elkészíthetjük jégkocka formájában is úgy, hogy kis szelet citromot (akár mellé mentát is) teszünk a tartóba, rá vizet öntünk és így lefagyasztjuk. Akár gyümölcsturmixba, akár sima vízbe téve dekorálhatunk vele, ráadásul finom ízt kölcsönöz az italunknak.

  • Barack

A forró nyári napokon nem is eshetne talán jobban más, mint egy hideg barack vagy egy jó nagy tál barackleves. A júliusi, augusztusi hónap sztárgyümölcse, lédús, magas vitamintartalommal főleg C-vitaminnal, valamint magas flavonoid tartalommal is rendelkezik. Baracklevest könnyen tudtok készíteni úgy, ha növényi joghurtot növényi tejjel, vagy sima natúrjoghurtot tejjel kicsit felhígítotok, és ebbe szeletelitek bele a gyümölcsöt. Természetesen nem csak barackot lehet bele tenni, hanem más gyümölcsöt is, akár fagyasztott formában is, az még inkább lehűti a levesünket. Könnyen, gyorsan készen van és még a konyhát sem kell felmelegíteni.

  • Fagylalt

Ha már nyár, akkor mi lehetne finomabb és hűsítőbb egy nagy adag fagyinál? Talán két adag…. 🙂

Ezek a gyümölcsös vagy csokis finomságok nem csak hűsítenek, de még boldogsághormonnal is telítik a szervezetet. De nem mindegy, hogy miből áll egy ilyen ínycsiklandozó fagylalt: egy finom gyümölcsfagylalthoz nem is kell más, mint 4 pohár növényi,- vagy natúrjoghurt és 0,5 kg tetszőleges gyümölcs (lehet fagyasztott is mint pl. eper, málna, ribizli, erdei gyümölcs mix stb.) természetes édesítővel ízlés szerint édesíthetjük. A hozzávalókat összeturmixoljuk de ha szeretitek a darabokat a fagylaltban, akkor hagyjátok meg a gyümölcsök 1/3-át és kicsit összetörve keverjétek a masszához majd formába, vagy fagylaltgépbe öntve fagyasszátok le. Ha nincs fagylaltgépetek az sem baj, ekkor a fagyasztóba tett fagylaltunkat 30 percenként kis botmixerrel keverjük át, míg meg nem dermed.

És akkor most irány a strand! Szigorúan csak 11 óra előtt vagy 15 óra után, le ne égjetek! 😉